Tisztelt Játékosok, Csapatvezetők, Szurkolók!

 

Közös érdekünk, hogy a hazai kosárlabda mérkőzések sportszerű körülmények között, egyenlő feltételeket biztosítva minden csapat számára, a szereplők egymás iránti kölcsönös tisztelete mellett kerüljenek megrendezésre. Jelen levelünkkel azt szeretnénk elérni, hogy a játékosok, csapatvezetők és a nézők jobban érthessék játékvezetőink ezen célt szolgáló döntéseit.

A kosárlabda olyan sportág, amely időnként erőteljes érzelmeket válthat ki a játék résztvevőiből, és magunk is tisztában vagyunk vele, hogy bizonyos döntések vita tárgyát képezhetik.

Éppen ezért a 2016/17-es bajnoki évtől egységessé és kiszámíthatóvá kívánjuk tenni játékvezetőink szankcióit, ezáltal nagyobb átláthatóságot vinni a döntésekbe. A játék résztvevőinek tudniuk kell, hogy mely cselekedetek engedélyezettek, és melyek azok, amelyek túlmennek a fair-play szellemiségének és a játék szabályainak keretein.


forrás: bb1.hu

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a játékosoknak és edzőknek lehetőségük van:

  • kifejezni egyet nem értésüket bizonyos döntésekkel, feltéve, hogy az nem jár heves gesztikulációval vagy trágár beszéddel
  • illetve játékszünetekben kérdéssel fordulhatnak a játékvezetőkhöz, amennyiben azt tisztelettudó hangnemben teszik.

Azonban, az alábbi cselekedetek nem megengedettek. Ilyen esetekben azonnali technikai hibát kell ítélni:

  • Tiszteletlen, trágár beszéd, a játékvezetők és a hivatalos személyek tiszteletlen megérintése.
  • A közönség rosszhiszemű hergelése.
  • Egy ítéletre reagálva: a játékvezető gúnyos megtapsolása, tiszteletlen legyintés a játékvezető felé, az ítélet ellen széttárt karokkal vagy fejfogással kimutatott reakció, és más heves tüntető mozdulat.
  • Lépéshiba, vagy egyéb karjelzés reklamáló utánzása hevesen vagy rendszeresen.
  • Játékvezetők megfélemlítése (kiabálás, ujjal mutogatás), akkor is, ha az nem trágár.
  • A játékvezető személyes szférájának megsértése, közelről az „arcába” beszélés.
  • Indulatos futás a játékvezetők felé, vagy épp „tüntetésképp” látványos elfutás a játékvezetőtől.
  • Edző, vagy más csapatpadon elhelyezkedő személy pályára lépése a játékvezető(k) elleni reklamálás vagy tüntetés közben.
  • Folyamatos reklamálás, hosszabb időn át tartó gesztikuláció egy ítélettel kapcsolatban.
  • Az edző, vagy bárki a csapatpadról tiszteletlenül reklamál a jegyzőasztalnál.
  • A csapat bármely tagja bármilyen tárgyba (reklámtábla, kulacs, csapatpad, szék, stb.) belerúg vagy feldönti.
  • Szóbeli konfliktus az ellenfél játékosával, edzőjével, vagy bárkivel az ellenfél csapatpadján („trash talk”).
  • Technikai hiba után további tiszteletlen magatartás – a játékos/edző nem „vásárolhat” magának további reklamálási időt azáltal, hogy technikai hibát kapott, ilyen esetben váratlanul gyorsan megkaphatja második technikai hibáját, ami kiállítást von maga után.

Emlékeztetőül: a játékost második technikai hibája miatt, az edzőt pedig kettő személyes („C” típusú), vagy három kispadot is érintő (három „B” típusú vagy közöttük egy „C” típusú) technikai hiba után a játékból ki kell zárni. Verekedés, tettlegesség, illetve súlyos szóbeli sportszerűtlenség, durva szidalmazás esetén azonnali kizáró hiba is ítélhető.

A játékvezetők bizonyos esetekben figyelmeztethetik a csapattagokat technikai hiba megítélése előtt. Nem kirívó esetekben igyekezni fognak először figyelmeztetni (noha ez nem kötelességük), ami az egész csapatra érvényes. Ezután, a szabályok újbóli megsértésekor a játékvezetőknek technikai hibát kell ítélniük.

Bízunk benne, hogy a fenti irányelvek betartásával sportszerű, igazságos, a játék minden résztvevője számára jó hangulatú és érdekes mérkőzéseknek lehetünk tanúi a 2016/17-es szezonban. Természetesen, nem a technikai hibák megszaporítása a célunk. Éppen ellenkezőleg, a játék higgadt lebonyolítása és a nemzetközi mérkőzéseken is tapasztalható és bevett fegyelmezési irányelvek követése.

Együttműködésüket, szíves megértésüket köszönjük, kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésükre.

Üdvözlettel:
Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége
Játékvezetői Bizottság